Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Hírlevél
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
Hirdetés

 
Idegen linkek
 
Számláló
Indulás: 2018-02-03
 
Látogatottság

Flag Counter

 
Bélyeggyűjtés

A bélyeggyűjtés elsősorban a postabélyegek gyűjtésével foglalkozó tevékenységet jelenti. Egyike a világ legnépszerűbb hobbijainak. A becslések szerint az Amerikai Egyesült Államokban több mint 20 millióan foglalkoznak bélyeggyűjtéssel.

A legelső postai bélyeg a Penny Black volt, melyet Angliában adtak ki 1840-ben. Viktória brit királynőt ábrázolta. A szélei nem voltak perforálva, ollóval kellett kivágni az ívből. A Magyar Postaigazgatás, 1871-ben kezdte meg az önálló bélyegkiadást.
Az első bélyeggyűjtők az 1860-as években jelentek meg, főleg gyerekek és tinédzserek voltak. Általában legtöbben azon ország bélyegeit gyűjtik, ahol élnek, vagy korábban éltek, illetve ismerik azt, beszélik nyelvét. A magyar bélyegekkel egyidőben vannak akik gyűjtenek külföldit is. Népszerű a motívumgyűjtés is - például a sporttal összefüggő, Magyarországon vagy a világon kiadott minden bélyegét gyűjti. Tetszés szerint lehet gyűjteni a bélyegen megjelenő témák bármelyikét, például sport, lepke, ló, kutya, macska, kerékpár, autó, hajó, repülőgép stb.

Bövítsed gyűjteményedet online...

Hogyan kezdj el bélyeget gyűjteni?
A bélyeggyűjtés manapság nem gyermekkorban kezdődik, hanem inkább felnőttkorban, amikor van már egy kis időd és pénzed. 
Feltétlenül szükséges hozzá a bélyeggyűjtés alapfogalmainak az elsajátítása, megtanulni a bélyegek felértékelését (katalógusárak, piaciérték).
Az információk begyűjtése viszonylag egyszerű, aminek forrásai lehetnek: szakkönyvek, internet, ismerős bélyeggyűjtő, stb.
Mit akarsz gyűjteni? 
Ami személyesen érdekel 
- egy ország vagy valamilyen téma 
- régi vagy modern bélyegek
Mennyit időt és pénzt szánok a bélyeggyűjtésre?
Ezen kérdések megválaszolása nem életre szóló – bármikor lehet rajta változtatni.
El kell sajátítanod a bélyegek kezelését, tárolását, beazonosítását, a katalógus használatát az értékbecslést, stb.
Ahonnan gyarapíthatod gyűjteményed...
Ezek lehetnek: csere, áztatás, vásárlás kereskedőktől, gyűjtőtársaktól, aukciók, börzék, vásárok.
Érdemes mind végigpróbálni - a lényeg, hogy neked örömet okozzon ez a hobby.
Sok olvasás, böngészés, ízlelgetés, próbálgatás, eredményeként egy nagyon érdekes, izgalmas és tanulságos hobby részese lehesz!

 
Blog Plusz
Friss bejegyzések
2019.05.07. 10:24
2018.10.16. 20:43
2018.10.15. 20:37
2018.10.14. 16:41
2018.09.27. 17:49
2018.09.25. 12:10
2018.09.22. 21:46
Friss hozzászólások
 
Hasznos linkek

Almastamps
AukciósHáz
Darabanth
Galéria Savaria
MABÉOSZ
Magyar Posta
TeszVesz
Vatera
Zsibvásár

 
G - portálok

Apróhirdető
Bélyeggyűjtés
BestPTC
BiYovis
Forgalomcsere
Herba-Gold
GDI-Website-WS
Konyhakert
Kriptovaluta
Marketingtools
Nete-club
Marketplace
SFIMG
Távmunka - üzlet - partnerprogram

 

Szélessávú Honlap Debreceni ingatlanok, még több elérhetõ telefonos egyeztetés után www.simonyiingatlan.gportal.hu    *****    Támogasd adománygyûjtéseinket! Ajánld fel szervezetünknek az adód 1%-kot! Hogyan segíthetsz? Nézd meg a portálon.    *****    Érdekel az egészséges életmód, mozgás és táplálkozás? A Kit Fit oldal megnyitotta kapuit. Életmód, egészség, fitnesz....    *****    Szia! Ismered az mta nevezetû játékot? Biztos unod a folyamatos external módos gazdagrp szervereket. Nálunk a helyed!    *****    Blogom, Új olvasóit keresi. Ha Szereted a a mangákat, filmajánlót, verseket és még sorolohatnám. Akkor itt a helyed.    *****    Költöztetés bútorszállítás    *****    Mysteries of the Night ~ Az éjszaka misztériumai csak arra várnak, hogy felfedezd õket. ~ mysteriesofthenight.hu    *****    Nedves levegõ? Fõzéskor nehéz a levegõ? -- 5 kérdés a páraelszívókról -- FAVI páraelszívók    *****    Párásodik a lakás? Mentesíts okosan - FAVI páraelszívók - 5 kérdés a páraelszívókról    *****    Konyhai páraelszívók kicsit másképp, mint mások - FAVI    *****    Részletes 20-25 oldalas személyiség és sors analízis diplomás asztrológustól,ha érdekel, kattints és nézz körül nálam!!!    *****    A Hundredmoors célja az, hogy hiánycikknek számító LGBTQ+ témákkal színesítse a magyar blogszférát.    *****    A csillagjövõ asztrológia portálon,nagyon sok,asztrológiai, ezoterikus anyag valamint szoftverek találhatóak,mind Neked!    *****    A horoszkóp fontos információk összessége,rendeld meg most és 3 év elõrejelzés és egy Hold horoszkóp lesz az ajándékod!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,fontos,hogy belenézz,ha most rendeled meg,ajándékod + 3 év elõrejelzés és egy Hold horoszkóp!    *****    Pára? Mentesíts okosan - FAVI páraelszívók - 5 kérdés a páraelszívókról - KADD IDE!    *****    Pára? Mentesíts okosan - FAVI páraelszívók - 5 kérdés a páraelszívókról - KADD IDE!    *****    Pára? Mentesíts okosan - FAVI páraelszívók - 5 kérdés a páraelszívókról    *****    Pára? Mentesíts okosan - FAVI páraelszívók - 5 kérdés a páraelszívókról    *****    Családi pótlék 2020 – nevelési ellátás, iskoláztatási támogatás utalás dátumai 2020-ban